Ahogy azt egy korábbi bejegyzésben ajánlottam a figyelmetekbe, június végén került megrendezésre a ceglédi Furfangos Járművek Randevúja. Kíváncsi voltam milyen lesz a rendezvény, mert tudtam, hogy tényleg számítani lehet különleges (ha nem is minden esetben veterán) járművekre. Illetve nem utolsó sorban szintén Fiat 500-as Tamás barátomat is meg szerettem volna már látogatni, régóta ígértem neki, hogy elmegyek hozzá 500-assal.


Péntek délben indultam Békéscsabára (dolgozni is a Fiattal mentem), volt egy rövid megállóm Gyomaendrődön, majd pedig útközben a szajoli Fiat 500-as ismerősömet is meglátogattam.

Az út mondhatni eseménytelenül telt, bár nagyon meleg volt. Ceglédre érve elsőként Tamáshoz autóztam el, majd pedig elugrottunk enni valamit. Zoli barátom, aki szintén 500-as tulajdonos Kecskemétre tartott, hogy felvegye az autóját, este 6-7 órára volt várható, hogy oda érkezik. Megbeszéltük, hogy bár csak 7 óra után ér le Kecskemétre, én azért elé megyek. A Cegléd-Kecskemét út egészen kellemes, a Nagykőrös előtti szakasz nagyon hangulatos, fákkal kísért lágy kanyarok, és már a nap sem tűzött úgy, mint napközben. Igazán jót autókáztam. Az út egy bő fél óra volt, 7 óra után egy kicsivel értem oda, a TESCO előtt vártam Zoliékra.kecskemet_resize.jpg

Nem sokkal később megérkeztek Zoliék, átpakoltak Mankába és indultunk Albertirsára, mert hogy ott aludtunk Brigi nagyapjánál (Brigi és Balázs, akik szintén jöttek, Zoli barátai).

kecskemet-02_resize.jpg

Albertirsára már egészen későn, valamikor 9 óra után érkeztünk. Egy kis sörözgetés és beszélgetés, majd pedig alvás. Nem kellett altatni.

Reggel frissen és üdén ébredt a társaság, akár a kocsik.

albertirsa-01_resize.jpg

Sajnos elég későn sikerült csak Ceglédre indulnunk, így megint nagyon meleg volt már, de hát a nyár már csak ilyen. Mire oda értünk már majdnem dél lehetett, és elég sokan voltak már. Regisztráltunk, majd pedig beparkoltunk a helyünkre.

cegled-01_resize.jpg

Ha jól emlékszem mindösszesen 7 darab 500-as jött el a találkozóra. Nagyon aranyosak voltak így együtt. Nagyon sok régi motor volt, illetve jó pár régi Volkswagen kisbusz (amiket egyre jobban kedvelek).

A nap végén ellátogattunk az albertirsai strandra, este pedig megint sörözés és hússütés volt a program. Nagyon jól telt a nap.

Vasárnap úgy 10 óra körül indultam, délután 2-re értem haza. Kellemes hétvége volt, jó volt 500-as barátokkal találkozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fiat500.blog.hu/api/trackback/id/tr294740663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.